Kedves Vendégeink, leendő Vendégeink!

Vár mindenkit a Fena Szépségszalon, akik szépülni, kikapcsolódni vágynak a dolgos hétköznapok mellett. Nem csak ünnepekre érdemlik meg a hölgyek, hogy magukat is kényeztessék, hanem havonta legalább egyszer időt kell erre szánni, hiszen ilyenkor testi, lelki felfrissülésben lehet részük. Számos kozmetikai kezeléssel, masszázzsal, pihentető, relaxáló kikapcsolódással lehet nálunk az időt eltölteni, és természetesen, ha feltöltődött a lélek, és a test, akkor még ott vannak a különböző szépészeti eljárások is, mint pl. a sminktetoválás, vagy a fodrászat.

Mint tudjuk, akkor lehet igazán energikusan teljesíteni a mindennapokban, ha mi magunk is jól érezzük magunkat a bőrünkben. Erre pedig a legjobb a testi-lelki kényeztetés, és a szépülés. A szépségszalon nem csak a hölgyeket, az urakat is várja, hiszen nekik is jár a felfrissülés. Igyekszünk minél szélesebb választékot nyújtani, a prémium gépekkel, és felszerelésekkel, tudásunk legjavával, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Ne felejtsék el, a boldogság a jó közérzettel kezdődik, és amit csak lehet, azt mi hozzátesszük!

Bejelentkezni telefonon tudnak, és a nyitva tartás is a bejelentkezések függvényében alakul.
A szolgáltatásokról bővebb leírást találnak a menü pontok alatt, további segítséget telefonon kérhetnek.

Szeretettel várja Önöket a Fena Szépségszalon!

image3

Agnes

0670/555-1643
kozmetika, masszázs, PEDIKŰR

image1

Viktória

0670/886-01-59
műköröm

image1

Ágnes

0670/326-3026
fodrász

226379426_1823604617842043_7249461605624262008_n

Anikó

0670/366-1539
Masszőr és kinesio tapasz szakember

Főbb szolgáltatásaink

8

Fodrászat

flamingohotelmanikurpedikur

Kozmetika

4de18d781027e9794e2c434c23a60529

Műköröm